Amikor terveztem az utamat 2023 nyarán Kassára, ahová egy három hónapos művészeti rezidencia programon való részvétel miatt utaztam, elhatároztam, hogy meglátogatom a Baradla barlangot, amire még egy gyerekkoromban tett kirándulásról emlékeztem. A Baradla barlang egy barlangrendszer része, ami átível Szlovákia és Magyarország határain: magyar részről Baradla, szlovák részről Domica barlangokkal. A barlangok egy rendszer részét képezik, elvileg átjárhatóak, de ez csak szakértő barlangjáró számára lehetséges, a barlang e részeinek nehéz megközelítése miatt. A Baradla barlang meglátogatására, mint egy földalatt megbúvó, titkos átjáróra tekintettem, ami összeköti a két országot.
A barlang kialakulása a triász időszakban kezdődött, amikor még ezt a területet tenger borította. Az itt élő, majd elpusztult állatok maradványiból meszes üledék rakódott le, később a tenger visszahúzódott, a meszes üledék megszilárdult, a terület pedig kiemelkedett és így a föld rétegeiben többféle mészkőformáció alakult ki. A kőzetekben jelenleg is megfigyelhetőek ősmaradványok, például zöldalgák, tengeri liliomok maradványai. A barlangrendszer teljes feltárt hossza meghaladja a 30 kilométert. Látogatóként a barlang bejárása során úgynevezett termeken haladunk át. A termek neve az ott látható cseppkövek formáiból ered: Anyósnyelv, a Mikulás, a Tigris, az Oszlopok csarnoka, hogy csak néhányat említsünk.
Sokféle elmélet létezik arról, hogy az ember hogyan azonosítja a tárgyakat a környezetében. Az egyik ezek közül a minta felismerés elmélete, miszerint minden egyes érzékelt tárgy a környezetünkben sablonként raktározódik el a hosszú-távú memóriában. Tehát a megfigyelés során az adott tárgy képe először a rövid-távú memóriába kerül, majd aktivál egy területet a hosszú-távú memóriában, így az onnan előhívott sablon segítségével felismerjük az adott tárgyat. Erre egy egyszerű példa a betűk olvasásának folyamata: egy különbözőféleképpen leírt A betűt mindig A betűnek érzékelünk, hiába torzítva jelenik meg előttünk. Természetesen ennek a torzításnak, hogy a forma előhívható legyen, megvannak a határai, egy adott ponton túl már nem tudjuk sablonhoz kötni. Ami engem ebben kifejezetten érdekel, az az a határvonal, amikor felismerhető valamilyen sablon a látvány alapján, de még nem tudjuk pontosan mire emlékeztet minket. A barlang formái határozottan megidéznek egy általunk jól ismert formát, de mégis azon a határon, amikor még nem tudjuk pontosan beazonosítani, mire is emlékeztetnek minket. Ez a meghatározhatatlanság és bizonyosság érzésének keveredése, amit előhívnak a barlang formái.